Archive for szeptember 2010

Beleszeretni az életedbe

Emlékszel, amikor kisgyerek voltál, és nem bírtad kivárni, hogy kimehess játszani? Emlékszel, hogy teljesen belefeledkezve önmagadba futkostál, ugráltál, úsztál, és egyszerűen csak élvezeted az egészet? Szóval, mi történt azzal a gyerekkel?
Mi, felnőttek, elhatározzuk, hogy aktívabbak leszünk – eljárunk edzésre, rendszeresen találkozunk a barátainkkal, többet pihenünk és nevetünk, gondosabban vigyázzuk a szerelmünket – azért, hogy boldogabbak legyünk. Csak nekünk, felnőtteknek kell fegyelmezetteknek lennünk, hogy megtegyük azt, amit gyerekkorunkban szerettünk és magunktól csináltunk.
Pedig van mód visszatérni ezekhez az érzésekhez és akár ok nélkül is boldognak lenni. Beleszeretni a pillanatokba, amelyeket most fogunk átélni, beleengedni magunkat az élményekbe tisztán és elvarázsolódva. Sőt, vannak praktikáink is arra, hogy több örömre legyen alkalmunk, mint pl. házimunkára!
Néhány tipp ehhez:
  • Tervezd meg az örömeidet éppúgy, mint a munkában a feladataidat!
  • Találd ki, minek örülnél? Egy óránnyi csend vagy egy film,vagy ugrálókötelezés, bicajozás valami jó helyen – bármi, ami neked tetszene! Nem is kell nagy dolgokra gondolnod!
  • Ha ez elsőre nem megy, csak emlékezz vissza, mit szerettél gyerekkorodban! Ne gátold magad olyasmivel, hogy jaj, de én már felnőtt vagyok, vagy azzal, hogy ahhoz az örömhöz ugyanazok a körülmények kellenének! Csak keresd azt az érzést, hogy „azonnal csinálni akarom!”
  • Próbáld magad távol tartani a túl nagy stressztől, ami a megvalósítással, szervezéssel járhatna, ne kerüljön többe a leves, mint a hús!
  • Tartsd távol magad a versengéstől. Kicsi dolgokat is lehet élvezettel csinálni. (Tudom, Te nem versengsz a szomszéddal, a munkatársaddal, az anyósoddal, de azért gondolj csak bele…)
  • Találd meg rá az időt, már az is fel fog pezsdíteni, hogy várod!
  • Csináld!
Túl egyszerűnek tűnik? Leírva talán igen. De próbáld meg csak egy hétig csinálni!!!