Coaching Blog

Feldmár András és a szökőkút

Kiváncsi voltam. Az emberek nézték a szökőkút négyzet alakú terét – kívülről. Találtam egy rést, ahol megszakadt a vízfolyam, és éreztem, ahogy a csíntalanság és a szabadság egyszerre indult el bennem, hogy belemenjek ebbe a szökőkútba. Igazán, mint egy gyermek. Megfeledkezve mindenről. A drága cipőmről, a lehűlt időről, a nehéz táskáimról, belelibbentem. A felfedezés örömével lépegettem egyre bátrabban a vízfal mellett és attól, hogy valahol megálltam, egyszerre csak nyíltak átjárók a vízfalban, ahol szárazon is átkelhettem, ki-be, ki-be és újra. Aztán azt játszottam, hogy lépésenként mentem körbe és bontogattam le a falakat. Amikor először ocsúdtam a játékból, észrevettem, hogy sokan lettünk. Emberek jöttek, játszottak, nevettek, örültek, fotóztak – már nem akartak kívül lenni. Már én sem voltam belül egyedül.

"a csíntalanság és a szabadság egyszerre indult el bennem"

… és akkor rájöttem. A módszer nélküli módszer, ahogy Feldmár dolgozik – és tanított minket a napokban a terapeutaképzésen -, valójában ez. Bemegy a játéktérbe, amiről nem gondolják a kint lévők, hogy akár be is mehetnének. Ki-be, ki-be, és újra. Ahogyan azt rendesen a tudatállapotok között ő szereti. Odaadja magát, igazán, aztán onnan, bentről, lebontja a falakat, miközben játszik és szemlátomást jól érzi magát. Ez maga a csábítás. Felszabadultan, önmagamnak lenni, és még örülni is… Mások is odavonzódnak, bemerészkednek és – bár vizesek lesznek, és határokat kell átlépkedniük, mégis – már ők maguk bontogatják a falakat és örülnek.

Kicsit többet a Kossuth Rádió, szeptember 21-i, Közelről c. műsorában elhangzó interjújából itt.

Önkéntes önkéntesség

Tegnap délután, a Magyar Üzletasszonyok Egyesületének nyílt elnökségi ülésén azon tanakodtunk, ki, milyen értéket tud hozzáadni az egyesülethez.

Sokféle javaslat volt. Mondhatnám, inkább túlkínálat. Persze mi is beletesszük tréningekkel, coachinggal a magunkét. Itt együtt vagyunk azokért – magunkért is – akik az egyesületben közösen gondolkodnak és tesznek, hogy a mikro vállalkozások megmaradjanak, lendületet vegyenek, és legalább kis, majdan középvállalkozássá nőjék ki magukat. (Hátha a tagdíj is bejön – szerk.megj.)

Milyen idealisztikusan hangzik ez így leírva, tudva a mindennapos működési feltételeket, mégis…

… mégis, az a finom női erő, amellyel megoldunk helyzeteket, az az elegáns odafordulás minden ötlet felé, amely segítő szándékkal jön, az az összetartó erő, ami ezekben az üzletasszonyokban munkál már nagyon sok éve… valahogy megtartja az emberben a hitet.

Nem azért tesszük ezt, mert az önkéntesség éve van, nem is azért, mert ez most divat, hanem mert ez a közösség így működik. Több, mint 15 éve.

Jólesik velük önkéntesen önkéntesnek lenni.

 

XXI-ik századi menedék

A XXI. század egyik meghatározó gondolata: „Keress sémát, állandóságot a változás tényében, nem pedig menedéket az állandóságban.”(Gurbacs Gábor)

Valószínűleg Te is, mint legtöbbünk, állandóságot keresel, stabil munkahelyet, rendszeres fizetést, lakást, családot, megszokott rutinműveleteket, automatizmusokat. A világ pedig egyre polarizáltabb, folyamatosan változó rendszer, amelyben nehéz állandóságot találni.

Ebben a rendszerben a legnagyobb dolog, amire képes vagy igazán hatni, az Te magad vagy.  Hogyan teremtsd meg érzéseiddel, kiegyensúlyozott teherbírásoddal azt az állandóságot, amire vágysz, hogy legalább te magad biztos pont legyél a saját életedben?

Ez egy óriási fejlődés lehet.

Egyetlen dolog, amit magaddal vihetsz holnapra is, az az állandó változás képessége, a belső, megalapozott hiteid és motiváltságod mentén a folytonos megújulás, nap mint nap.

Vagyis, ma is.

Beleszeretni az életedbe

Emlékszel, amikor kisgyerek voltál, és nem bírtad kivárni, hogy kimehess játszani? Emlékszel, hogy teljesen belefeledkezve önmagadba futkostál, ugráltál, úsztál, és egyszerűen csak élvezeted az egészet? Szóval, mi történt azzal a gyerekkel?
Mi, felnőttek, elhatározzuk, hogy aktívabbak leszünk – eljárunk edzésre, rendszeresen találkozunk a barátainkkal, többet pihenünk és nevetünk, gondosabban vigyázzuk a szerelmünket – azért, hogy boldogabbak legyünk. Csak nekünk, felnőtteknek kell fegyelmezetteknek lennünk, hogy megtegyük azt, amit gyerekkorunkban szerettünk és magunktól csináltunk.
Pedig van mód visszatérni ezekhez az érzésekhez és akár ok nélkül is boldognak lenni. Beleszeretni a pillanatokba, amelyeket most fogunk átélni, beleengedni magunkat az élményekbe tisztán és elvarázsolódva. Sőt, vannak praktikáink is arra, hogy több örömre legyen alkalmunk, mint pl. házimunkára!
Néhány tipp ehhez:
  • Tervezd meg az örömeidet éppúgy, mint a munkában a feladataidat!
  • Találd ki, minek örülnél? Egy óránnyi csend vagy egy film,vagy ugrálókötelezés, bicajozás valami jó helyen – bármi, ami neked tetszene! Nem is kell nagy dolgokra gondolnod!
  • Ha ez elsőre nem megy, csak emlékezz vissza, mit szerettél gyerekkorodban! Ne gátold magad olyasmivel, hogy jaj, de én már felnőtt vagyok, vagy azzal, hogy ahhoz az örömhöz ugyanazok a körülmények kellenének! Csak keresd azt az érzést, hogy „azonnal csinálni akarom!”
  • Próbáld magad távol tartani a túl nagy stressztől, ami a megvalósítással, szervezéssel járhatna, ne kerüljön többe a leves, mint a hús!
  • Tartsd távol magad a versengéstől. Kicsi dolgokat is lehet élvezettel csinálni. (Tudom, Te nem versengsz a szomszéddal, a munkatársaddal, az anyósoddal, de azért gondolj csak bele…)
  • Találd meg rá az időt, már az is fel fog pezsdíteni, hogy várod!
  • Csináld!
Túl egyszerűnek tűnik? Leírva talán igen. De próbáld meg csak egy hétig csinálni!!!

Coaching példák 1.

Amikor veszélybe kerül a munkaviszonyod…
…sokkal többet tehetsz magadért, mint gondolnád.

A coaching folyamatban mindig kiderül, hogy az az aktuális állapot, amelyben vagy, mindig veszélyesebbnek, aggasztóbbnak mutatja magát, mint ami valójában. Az első riadalom miatt beszűkül a látásunk, és ez természetes. Pedig nagy lehetőségeket rejt magában egy ilyen alkalom!

Például átgondolhatod, jó-e neked, hogy alkalmazott vagy és a továbbiakban is az akarsz-e lenni? Biztonságot ad a rendszeres jövedelem, sokféle szakember teszi lehetővé, hogy a munkádat végezni tudd – bérszámfejtők számolnak helyetted, informatikusok tartják rendben a gépedet stb., stb. Megszokott időbeosztással, megszokott emberek között telik a napod, amelyre biztonsággal lehet tervezni. Programot, pénzt – persze csak módjával, mert a fizetésed is ugyanolyan állandó.
Ez a sokfajta biztonság persze követel is tőled. Általában egy nagyobb fokú szabadságot adsz cserébe érte.

Ezen a ponton azt is végiggondolhatod, jó lenne-e neked, ha valamilyen üzletbe belevágnál? Mert van egy célod az életeddel, amelyet alkalmazottként nem tudnál megvalósítani. Mert van egy olyan ötleted, különleges tudásod, vagy egy jó megérzésed egy piaci résről, amiből pénzt lehetne csinálni. (Ha most elszégyelled magad, mert fenntartásaid vannak a „pénzt lehetne csinálni” kifejezés miatt, akkor valóban találkoznunk kellene!) Mert mozgékony vagy és szereted azonnal és jól elintézni a dogokat, ahelyett, hogy heteket várj valamire! Mert szereted Te irányítani az életedet és imádod elérni a céljaidat?

Ezért a fajta bőséges szabadságért pedig a rendszeres – általában sokkal alacsonyabb – fizetés biztonságát adod cserébe.

Akármelyik eredményre is jutsz, már tudod, hogy mit akarsz. Mindegyik elképzelésből van továbblépés. Hogyan lehetnék keresett a munkaerőpiacon? Hogyan érdemes vállalkozást indítani?
Ezekről a témákról még fogunk beszélgetni.

Coaching példák

A magánéletben a coaching arra való, hogy megtaláld azokat a képességeidet és lehetőségeidet, amelyekkel ismét befolyásolni tudod az életedet. A kiszámíthatatlannak tűnő jövőtől való félelem elbizonytalanít és azt a látszatot kelti, hogy nincs módod a saját céljaid felé irányítani az életedet.
Amikor például
  • veszélybe kerül a munkahelyed
  • elgyengül a párkapcsolatod, esetleg meg is szűnik,
  • ha elveszítesz valakit,
  • amikor nincs energiád elkezdeni a napot és ez már egy ideje állandósult,
  • amikor ráérzel, hogy a hibák az életedben mindig ugyanúgy történnek,
  • amikor megelégeled, hogy nincs elegendő öröm az életedben,
  • ha többet dolgozol, mint amennyi egyensúlyban tartaná a magánéletedet,
  • ha rendszeresen Te vagy a „lista végén”… és még sorolhatnám.

Eleanor Roosevelt szerint azt a dolgot kell megtenned, amiről azt hiszed, hogy nem tudod megtenni. Ehhez pedig kiváló útjelző a félelem. Ez az érzés kijelöli, merre kell elindulnod és változtatnod. Igen, könyebb lenne a másik irányba menekülni.

De MA?!   MA mit teszel meg magadért?

Legyen egy személyes stratégiánk!

Cégek, üzletágak vezetőiként természetesnek vesszük, hogy a stratégiai tervezésnél víziót alkotunk, amely jól cseng és mások számára is jelzi törekvéseinket. Egy vágyképet a jövőről, amely kifejez bizonyos érzéseket, például a büszkeséget, a cégünk sikerei fölött érzett örömünket.

Az üzleti stratégia kialakításakor nagyon tudatosan építkezünk és gazdálkodunk az erőforrásokkal, legyen az anyagi, szellemi vagy emberi erőforrás. Joggal hihetjük, hogy saját vezetői képességeinkkel és belső erőforrásainkkal ugyanilyen tudatosan bánhatunk.

A coaching kezdetén, ha jól kihasználtuk az első találkozást, és shadow coachingot is alkalmaztunk, már nem csak a víziónk van meg önmagunk fejlődéséről, de azt is pontosan tudjuk, milyen célokat akarunk elérni a folyamatban.

Ahogy az üzleti stratégiánkat, így a személyes stratégiánkat is érdemes alaposan kivitelezni. De ahogy az üzletire, így a személyesre is vonatkozik néhány aranyszabály.

  1. Fogalmazzuk meg tisztán és rögzítsük, mi a célunk a coachingban! Az olyan, túl általános megfogalmazásban, mint pl. „Szeretnék magabiztosabb vezetővé válni” elveszhet a valódi cél. Az egyre pontosabb megfogalmazások „melléktermékeként”, eszünkbe juthat számtalan apróbb – nagyobb feladat, részcél, vagy egy másik nagy cél, amelynek meg kellene valósulnia. Egyenlőre tegyük félre ezeket az ötleteket és koncentráljunk. Egy másik coaching folyamatban majd elővehetjük őket.
  2. Legyen pozitív a célunk! Minden jó megfogalmazás attraktívan, kifejezően cseng, és talán előhív pozitív érzéseket. Ráhangol a sikerre és — felidéztetve ezeket a pozitív érzéseket bennünk — segít a kezdeti botladozásokon átlendülni.
  3. Vegyük elő a már meglévő képességeinket! Listázzuk fel magunkban – és ne szerénykedjünk! – azokat a képességeket, tudásokat, tapasztalatokat, amelyek segíthetnek a kitűzött cél eléréséhez. Valahogy úgy, mint amikor SWOT elemzést készítünk. Ki fog derülni, milyen készségeket lehet megerősíteni!
  4. Vizsgáljuk meg, milyen a környezeti hatás! Gondoljunk bele abba az állapotba, amikor már az elért cél örömünnepét üljük! Kicsit nézzünk körbe, és vizsgálódjunk a környezetünkben. Vajon kire, milyen hatással van a mi változásunk? Nincs-e olyan környezeti ártalom, amit a célunkkal okoznánk, és ami miatt nem szerencsés a cél elérése?
  5. Értsük meg a saját viszonyunkat a kitűzött célunkhoz! Érdemes ránézni a célunkra úgy is, mint egy viszonyra. Mit fogunk érezni, hogyan befolyásol minket, ha a cél csak részben teljesül? Mit érdemes még kockáztatni? Mi történik, ha egyáltalán nem sikerül? Van-e alternatívája ennek a célnak?

Egy jó coach végigvezeti ügyfelét ezen a vizsgálódáson és segít egy tiszta vízió és egy személyes stratégia megalkotásában. Ezután jöhet a gyakorlati munka!