Fogyás a Javából – Műhelymunka

Az egészséges test egy egészséges hozzáállás önmagunkhoz. Ezt visszaszerezni, az elhízás mintáira és okaira rálátni, majd szembeszállni, nagy feladat.

Az első lépés a két napos műhelymunka. Itt kialakítjuk azokat a kereteket, amelyek a változásban a rendszert jelentik majd Neked. Azokat a kapaszkodókat, módszereket, önsegítő gyakorlatokat és szemléletmódot sajátítjuk el, amelyeket életünk bármely más céljára tekintve is, a sikerességet eredményezik.

A módszer nagyobb súlyfelesleg leadására éppúgy alkalmas, mint 3-5 kilótól való megszabadulásra. (Lásd a saját, 30 kilós tapasztalatomat, ami során felépítettem ezt a rendszert.)
A műhelymunka után még két hétig, a Facebookon, egy zárt csoportban segítünk a hétköznapokba átültetni a szokásokat, megélni a napi terhelésben az új célok ébrentartását és elindulni az új életvitel megerősítésében.

Mondják, hogy ezek a dolgok fejben dőlnek el, csak senki nem tanította meg, hogy hogyan ?
Ezt fogjuk megtanulni a két nap alatt és gyakorolni a két hét online csoport idején.

műhelymunka  kis csoportban  zajlik, egy coach segítségével.  A két nap végére egy hosszú távra lebontott tervet, a kitartáshoz legfontosabb mentális eszközöket, mérőrendszert – főleg a részcéljaid követésére és a sikereid beépítésére -, praktikus módszereket és a segítők egyéni „adatbázisát” kapod.

Jelentkezem!

Fogyás a Javából – Műhelymunka (18.000 Ft + Áfa/fő)

A következő tréning időpontja: 2012. március 10-11. (2 napos tréning)

Vásárlás menete
A jelentkezésed érvényesítéséhez szükségünk van az adataidra, amelyeket kizárólag a jelentkezéshez használunk fel, harmadik féllel nem osztunk meg. Kérlek, minden esetben írd be a megjegyzés rovatba a neved és a tréning nevét, amelyre jelentkeztél.

A befizetésed megérkezése után automatikusan kapsz egy e-mailt, amelyben megerősítjük a részvételedet.

Személyes adatok

Jelentkező neve (kötelező)

E-mail cím (kötelező)

Telefonszám (kötelező)

 Hírlevelet kérek

Számlázási adatok

Név

Irányítószám

Város

Utca, házszám

Fizetés

Interneten keresztül átutalva, személyesen egy bankban, vagy postai csekken elküldve van lehetőség a megrendelésed kifizetésére.
Számlatulajdonos: Barth Anna
Számlaszám: OTP 11773353 05557930 00000000

Feliratkozás Blogértesítőre
"A gyakorlatok … energetizáltak, öntudatosabbá tettek, erőt adtak a megpróbáltatásokhoz, amik vártak rám és amelyektől erősen tartottam." (NLP tréning - szakpszichológus képzés)